Néhány felsőoktatási intézményben a "B" laphoz csatolni
kell egy önéletrajzot, így nem árt, ha áttekintjük, milyen követelményei
vannak manapság egy jó önéletrajznak. Arról nem is beszélve, hogy
az álláskeresésnek is az az első lépése, hogy jó képet fessünk
tudásunkról és magunkról.
Ha nem hívják fel külön a figyelmet arra, hogy az
önéletrajzot kézzel (pl. ELTE-ÁJK) vagy számítógéppel kell-e elkészíteni,
akkor nyomtatva készítsük el.
Az
önéletrajz egy képet ad rólunk: személyes
adataink, végzettségünk, nyelvtudásunk és érdeklődési területünk
kialakít már egyfajta benyomást az önéletrajz olvasójában.
Mióta diavatba jött az ún. amerikai típusú
önéletrajz, már nincs akkora súlya a fogalmazásnak, de így is
nagyon oda kell figyelni a szavak megválogatására és a helyesírásra.
Régen esszészerűen kellett bemutatni magunkat, de ez a munkáltatókra
túl nagy terhet rótt: nem lehet több tíz vagy száz önéletrajzot
végigolvasni, így egyre inkább olyan formát alakítottak ki, melyből
rögtön látszik a lényeg, nem lehet
mellébeszélni, kitérőket tenni.
A tartalom mellett figyelni kell az önéletrajz
külsejére, szerkesztésére is. Ahogy a kézírás alapján már
következtetést vonunk le valakiről, miközben még nem is láttuk,
az önéletrajz külseje is mesél rólunk. Így az legyen logikus,
átlátható, világos, könnyen követhető. Ha nem szövegszerkesztővel
kell elkészítenünk, hanem magunknak kell leírnunk, akkor is figyeljünk
arra, hogy ne ömlesszük a szöveget, használjunk aláhúzást, nyomtatott
nagybetűket, ha valamit ki szeretnénk emelni.
Mielőtt nekiállunk, érdemes véggigondolni, hogy mi
mindent értünk el eddigi életünk alatt: versenyek, jutalmak,
egyesületekben való részvétel, fellépések stb. Ezeket mind-mind
be lehet építeni az önéletrajzba, mégha úgy is gondoljuk, hogy
pl. a Magyar Elsősegélynyújtók Szövetségében való tagság miért
is érdekelne bárkit is. De ezzel is be tudjuk mutatni, hogy milyen
sokoldalúak és nyitottak vagyunk.
Milyen adatokat kell tartalmaznia az önéletrajznak?
|
ÖNÉLETRAJZ |
| |
|
| Személyes adatok |
| |
|
| Név: |
Önéletrajz Irén |
| Születési hely, idő: |
Budapest, 1980. december 15. |
| Lakcím: |
1034 Budapest, Önrajz u. 6. |
| Telefonszám: |
111-1111 |
| E-mail |
onrajz@onrajz.com |
| |
|
| Tanulmányok |
| |
|
| 2003 |
Patkó Ferenc Gimnázium
angol tagozat |
| 1999 |
Kiss János Általános Iskola |
| |
|
| Tanfolyamok |
| |
|
| 2002 |
Grafológiai tanfolyam |
| 2002 |
ECDL-bizonyítvány |
| |
|
| Nyelvismeret |
|
| |
|
| 2003 |
angol középfokú nyelvvizsga |
| |
|
| Számítógépes ismeret |
|
| |
|
| |
Gyakorlottan kezelem a Windows, Microsoft Word, Linux programokat.
|
| |
|
| Szakmai gyakorlat, munkahelyek |
| |
|
| 2001 nyara |
Társa és Társa Ügyvédi Iroda
Beosztás: adminisztrátor
Feladatkör: kapcsolattartás, idegen nyelvű levelezés |
| |
|
| Célok, érdeklődési terület |
| |
|
| Szeretek nyelveket tanulni, és érdeklődöm más
országok kultúrája iránt, éppen ezért szeretnék a nemzetközi
kommunikáció szakon tanulni. E mellett közel áll hozzám az
újságírás, a középiskolai diáklap szerkesztésében is részt
vettem. Terveim közé tartozik, hogy franciául tanuljak, illetve
szeretném továbbfejleszteni számítástechnikai tudásom. |
| |
|
| Budapest, 2003. január 29. |
| |
|
| |
Önéletrajz Irén |
A tanulmányokat ajánlott
fordított sorrendben kezdeni, így rögtön a legfrissebb
végzettség ötlik az olvasó szemébe, az igazán nem befolyásoló
általános iskola helyett. A felsőoktatási önéletrajzhoz érdemes
még végiggondolni, milyen versenyen vettél részt, milyen diáktevékenységet
folytattál (pl. HÖK). Ezeket érdemes rögtön a végzettség után
elhelyezni.
KR
|