Érettségi előkészítő
tanfolyamok
Felvételi fórum


 




Legyen a kezdőlapom! Csak Internet Explorer 5+-nál müködik!

2008-tól jön a tandíj
Havonta 4375 és 13.125 forint között
2006. 07. 11.

A korábbi tervektől eltérően nem a diploma megszerzése után, hanem már a képzés ideje alatt kell fizetni tandíjat az egyetemek, főiskolák hallgatóinak. Nem kell fizetniük az első éveseknek és a felsőfokú szakképzésben tanulóknak, valamint a legeredményesebb 15 %-nak. A többieknek 2008-tól havonta minimum 4375 forintot, maximum 13.125 forintot kell majd fizetniük.


Nyomtatóbarát verzió
Cikk ajánlása


Fejlesztési részhozzájárulást (FER) - lényegében tandíjat - vezetnek be a felsőoktatásban, eszerint 2008 szeptemberétől az alapképzésben 105 ezer, a mesterképzésben 150 ezer forintot kell évente fizetni - jelentette be Hiller István miniszter. Ettől az összegtől az intézmények plusz-mínusz ötven százalékkal eltérhetnek, így havonta minimum 4375 forintot, maximum 13.125 forintot kell majd fizetni.

A FER az állami ráfordítás húsz százaléka. A legeredményesebb 15 százalék mentességet, illetve tanulmányi ösztöndíjat kap. A hallgatóknak ugyanakkor évente minimum 30 kreditet el kell érniük. A költségtérítéses képzésre felvett hallgatóknak lehetőségük lesz az átjárásra az államilag finanszírozott képzésbe, így a legjobban teljesítő költségtérítéses hallgató akár tanulmányi ösztöndíjat is kaphat a jövőben.

A FER alól mentesülnek alóla az első évfolyamos hallgatók, a doktori képzésben részt vevők, az első felsőfokú szakképzést megszerzők, a halmozottan hátrányos helyzetűek. Az első évfolyam tanulmányi eredménye alapján alakíthatják ki a FER összegét, s hogy ki az akinek a ezalapján fizetni kell vagy mentességet élvez.

A javaslatot várhatóan július végén fogadja el a Parlament, s ezt követően először 2008 szeptemberében kell majd fizetni.

P.J.

Kapcsolódó alcikkek:


Kapcsolódó linkek:

A tandíj új nevet kap
A törvénytelennek ítélt térítési díjakról

Nyomtatóbarát verzió
Cikk ajánlása



© Talentum Oktatási Stúdió 2005


Vissza a főoldalraLap tetejére

Hozzáadás a kedvencekhez. Csak Internet Explorer 5+-nál müködik!
Email
Jelszó

Regisztrálás